Az online tér előretörésének hatására egyre nehezebb megszólítani fiatalokat a klasszikus médiával (értsd televízió, rádió). Éppen ezért, ha a cégek sikeres kampányokat szeretnének levezényelni elengedhetetlen számukra, hogy felkérjenek influencereket (mint például: YouTuberek, bloggerek). A YouTube felületén megfigyelhető egyre erőteljesebb hirdetői  jelenlét hatásaként egyre többször találkozhatunk szponorációs videókkal a platformon. Azonban mind a megbízók, mind pedig a nézők akkor elégedettek a tartalmakkal, ha azt a YouTuber hitelesen tudja bemutatni. A következőkben jöjjön 5 tipp, amivel hitelesebben tudod kommunikálni szponzorációs videóidat.

  1. Pontosítsd a szerződési feltételeket

Nagyon fontos, hogy a szponzorációs megállapodáshoz kapcsolódó feltételeket mindkét fél (szponzor és tartalomelőállító) tisztázza. Tehát minden nálad kezdődik. Ne fogadj el vakon egyetlen céges, vagy ügynökségi megkeresést se. Először mindig gondold át, hogy az adott termék illeszkedik-e a csatornád értékeihez, üzenetéhez. Illetve a nézőid mit szólnának ahhoz a tartalomhoz, amiben megjelenik a termék? Természetesen nem tetszhet mindenkinek, de a csatornád márkájának védelmében folytatott tárgyalások (kisebb-nagyobb kommunikációs változtatások) soha sem rosszak, sőt igazából kedvezőek lehetnek. Továbbá az is teljesen megérthető, ha visszautasítod a szponzorált tartalmat, ha úgy érzed, hogy nem lesz kölcsönösen előnyös az együttműködés.

  1. Maradj hiteles ahhoz a stílushoz, amit képviselsz

Az előbb említettekhez visszatérve, egy szponzoráció kedvéért ne változtasd meg a csatornád stílusát. Ugyanis ha nagyban átalakítod a tartalmaidat, hiteledet vesztheted nézőid körében, ami még ahhoz is vezethet, hogy elhagyják csatornádat.

  1. Mindig higgy abban a termékben, amit bemutatsz

Mindig legyél biztos abban, hogy az általad bemutatott termék olyan, amit fel tudsz használni vagy amiben egyáltalán tudsz hinni. Ugyanis, ha hamis érzéseket prezentálsz, a nézőid hamar észreveszik, éppen ezért kulcsfontosságú a valódi jóváhagyásod.

Jessica Hatch egy sikeres tartalomelőállító, akinek számtalanszor megjelentek szponzorált tartalmak a YouTube csatornáján (GoneToTheSnowDogs).
“Amikor egy szponzorációs videót készítesz, koncentrálj arra, hogy ne érződjön úgy, mint egy reklámfilm. Törekedj arra, hogy valódinak hasson. Én csakis olyan termékekről készítek szponzorációs videókat, amiket igazából is használok, illetve csak is olyan cégeknek akikben tényleg hiszek. Mindig emlékezz a közönségedre, hiszen nekik készítesz tartalmakat. Ha olyan termékeket mutatsz be nekik, amik idegenek tőled, úgy érezhetik hogy becsapod őket.” 

  1. Mosd össze a hirdetést tartalmaiddal

Ha már a videó elején, olyan érzése támad a néződnek, mintha reklámfilmet nézne könnyűszerrel leállíthatja azt. Sőt ha a videó címe, vagy indexképe csakis a szponzoráció köré épül, lehet, hogy el sem indítja a tartalmat. Természetesen itt nem arra gondolunk, hogy el kéne hallgatni a szponzoráció tényét. Inkább arra, hogy törekedj kreatív módon beleépíteni a videódba.

A felvételed felépítésében törekedj arra, hogy az első pár perc megfogja nézőid figyelmét. Majd az ezt követő percekben helyezd el a hirdetést, így jobban meg tudod tartani a nézőket. Azonban ezt a tematikát ne ismételgesd egy adott videóban, mert a nézők észlelik a ciklikusságot és megunhatják egy idő után.

  1. Mindig jelöld a szponzorált tartalmakat

A közelmúltban a YouTube olyan frissítéseket tett elérhetővé, aminek használatával az alkotók arról tájékoztathatják a megtekintőket, hogy fizetett promóciót magában foglaló tartalmat néznek. És bár a fizetett promóciókra vonatkozó alkalmazott irányelveink nem változtak, ilyen esetekben megköveteli a YouTube az értesítését. Ehhez az alábbi utasításoknak megfelelően jelöld be „a videó fizetett promóciót tartalmaz” négyzetet a Speciális beállításokban.

  1. Nyisd meg a Videókezelőt (Alkotói Stúdió > Videókezelő).
  2. Adott videó mellett válaszd a Szerkesztés lehetőséget.
  3. A videó alatt válaszd a Speciális beállítások lapot.
  4. Keresd meg a Tartalomnyilatkozat részt, és jelöld be az A videó fizetett promóciót, például fizetett termékmegjelenítést, szponzorálást vagy ajánlást tartalmaz négyzetet.

Mivel a fogyasztók jelentős része követi figyelemmel a YouTubereket (bloggereket és vloggerek) és az általuk folytatott kereskedelmi gyakorlatot a Gazdasági Vámhivatal szerint egyértelműen jelölni kell az ilyesfajta reklámozást, ellenkező esetben a GHM versenyfelügyeleti eljárást indulhatna nemcsak a bejegyzés készítője, hanem a hirdető vagy akár a hirdetés kialakításában közreműködő közvetítő vállalkozás ellen is.

Az egyre népszerűbb támogatott tartalmak sokszor reklámjelzés nélkül jelennek meg. Azonban versenyhivatal útmutatója alapján az online tér influencereinek közösségi oldalain megjelenő posztokban is egyértelműen, közérthetően és szembetűnően kell jelezni, ha az ott megjelenő tartalom fizetett hirdetés vagy más módon (keretszerződéssel, ajándékozással, osztalékkal, jutalékkal vagy egyéb bevétellel) bérezett bejegyzés.

 

A fentebb felsorakoztatott pontokkal segítséget szerettünk volna nyújtani, pár olyan YouTube együttműködési hibára, amelyeket gyakran még a régimotoros tartalomelőállítók is elkövetnek. Fontos, hogy a szponzorációnak ne csak az üzleti vonatkozásán legyen a hangsúly, ne kerüljön a háttérbe az autentikusság. Ugyanis az influencereknek nem csak az ipar alakulására van nagy hatásuk, hanem nézőik személyiségének fejlődésére is.

 

Források:

Jelölniük kell a reklámozást az online véleményvezéreknek

5 THINGS YOU NEED TO KNOW BEFORE CREATING SPONSORED VIDEO CONTENT